Szállodák, panziók, üdülők

A turizmus – mint a világ egyik vezető iparága – robbanásszerű növekedésével együtt az utóbbi évtized egyik nagy kihívásává vált a szálláshelyeken történő egészségügyi kártevők elleni védekezés.
Szálláshelyeken a vendégek gyakori cserélődése miatt gyakran előfordul, hogy kártevők kerülnek be a létesítményekbe. Legtöbbször a vendégeknek sincs tudomásuk arról, hogy a csomagjaikkal, táskáikkal, ruházatukon keresztül csótányokat, ágyi poloskát vagy azok még kifejletlen alakjait, petéit hurcolják be a létesítményekbe. Ezek a kártevők az új környezetbe rendkívül gyorsan megtelepednek és elszaporodnak. Mivel rejtőzködő életmódot folytatnak, általában sötétben, éjszaka közlekednek, táplálkoznak és szaporodnak. Amikor a jelenlétük nyilvánvalóvá válik, akkor sajnos már nem csak néhány egyed található belőlük, hanem a búvóhelyeiken csapatokban jelen vannak a helységben. Ennek a megelőzése érdekében még a megtelepedésük és elszaporodásuk előtt szükséges intézkedni.
Ezért is rendelkezik az 1997-es Egészségügyi Törvény és a 18/1998-as számú járványügyi rendelet az egészségügyi kártevők elleni kötelező és rendszeres védekezésről.

“A csótányok megtelepedésének és elszaporodásának megelőzéséről gondoskodni kell.A szálláshelyeken, üdülőkben, szállodákban évente legalább két alkalommal irtószeres kezelést kell végezni.”

“Az ágyi poloska megtelepedésének és elszaporodásának megelőzése érdekében évente legalább két alkalommal irtószeres kezelést kell végezni: a szállodákban, az üdülőkben, a diákotthonokban, a munkás és tömegszállásokon, vagy minden más olyan helyen, ahol a lakók gyakorta cserélődnek.”

Önök is tapasztalhatták már, hogy a rendelet betartását a szakhatóságok nagyon szigorúan ellenőrzik és szankcionálják. A kártevő mentesítés és a mentes állapot fenntartása érdekében szolgáltatásainkat megrendelheti a telefonszámon vagy kérdezhet, írhat nekünk az e-mail címen.


Élelmiszer üzletek, diszkontok, dohányboltok, raktárak, piacok, vásárcsarnokok, telephelyek

Élelmiszert forgalmazó, árusító, előállító vállalkozások működtetése során az egyik nagy problémát jelenti az élelmiszer-látogató egészségügyi kártevők távol tartása. A leggyakrabban felbukkanó ilyen kártevők a csótányok és az egerek. Megtelepedésük és elszaporodásuk az undort kiváltó pszichés hatásuk mellett komoly fertőzésveszélyt és hatalmas anyagi kártételt is jelent. Sajnos, bármennyire is szigorúan betartjuk a higiénés feltételeket, jelenlétük – a célzott és folyamatos védekezés nélkül- szinte elkerülhetetlen. Válogatás nélkül minden élelmiszert megmásznak, megrágnak, nyálukkal, ürülékükkel beszennyeznek tönkretesznek. Nagy fertőzöttség esetén bűzmirigyeik által kellemetlen szagot áraszthatnak. Rövid életciklusuk miatt rendkívül gyorsan szaporodnak. A csótányok naponta 40-50 petét is rakhatnak, így néhány hét alatt valóságos invázió is kialakulhat. Az egerek is rendkívül szapora állatok, két hónaposan már ivarérettek és ellenek, almonként 10-15 utódot. Egy egérpárnak évente 1000 ivadéka is lehet. Alkalmazkodóképességük nagyon fejlett, akár a hűtőházakban is jól érzik magukat.
A csótányok és egerek elleni házilagos védekezés szinte hatástalan. A biztos kiirtásuk, illetve az elszaporodásuk megakadályozása és a kártevőmentes állapot fenntartása csak folyamatos és ismétlődő irtószeres kezeléssel lehetséges. A 18/1998-as járványügyi rendelet idevonatkozó előírásai is komoly kötelezettséget ró az élelmiszert forgalmazó és előállító vállalkozásokra.

„A csótányok megtelepedésének és elszaporodásának megelőzéséről gondoskodni kell. Az élelmiszerek és italok előállítására, tárolására, szállítására és forgalmazására szolgáló helyeken (üzemekben, üzletekben, raktárakban stb.), évente legalább két alkalommal irtószeres kezelést kell végezni.”

„A rágcsálók megtelepedésének és elszaporodásának megelőzéséről az élelmiszerek és italok előállítására, tárolására, szállítására szolgáló helyeken (üzemekben, üzletekben, raktárakban stb.) a piacokon és a vásárcsarnokokban gondoskodni kell és évente legalább két alkalommal rágcsálóirtást kell végezni.”

Fontos, hogy a 18/ 1998/ járványügyi rendelet kiterjesztésre került a Nemzeti dohányboltok részére is, mivel – A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény (Dohánytörvény) – értelmében, a dohánytermékek mellett szeszes ital, energiaital, kávé, továbbá ásványvíz és üdítőital is árusítható.

A kártevőmentes állapot és a rendeletek betartása érdekében szolgáltatásainkat megrendelheti a telefonszámon vagy kérdezhet, írhat nekünk az e-mail címen.


Éttermek, véndéglátóhelyek , büfék, szórakozóhelyek

Ön, mint a vendéglátóhely üzemeltetője bizonyára egyetért velünk abban, hogy az egyik legkellemetlenebb történet, ha a kedves vendég étel vagy ital fogyasztása közben undorító bogarak tűnnek fel a környezetünkben. Ott, ahol élelmiszert tárolunk, feldolgozunk vagy tálalunk fel sajnos – megfelelő és alapos védekezés nélkül – bizony előfordulhat ilyen szituáció, még a leggondosabb takarítás és tisztántartás mellett is. Ennek elkerülése érdekében szeretnénk felajánlani Önöknek cégünk szolgáltatásait. A vendéglátás kapcsán elsősorban a csótányok és a rágcsálók (egerek) megjelenésére számíthatunk. Mindkét kártevő távoltartására megvannak a biztos módszereink és eszközeink. A teljes mentesség folyamatos fenntartását kizárólag időszakosan ismétlődő irtószeres felületkezeléssel és a rágcsálók irtásához szükséges mérgezett csalétek alkalmazásával érhetjük el.
Tudjuk, hogy a vendéglátási tevékenység legtöbbször nem az átlagos munkaidőben történik, ezért cégünk maximálisan alkalmazkodik az egységük nyitva tartásához és az Önökkel előzetesen egyeztetett, bármely időpontban (hajnalban, éjszaka, hétvégén stb.) állunk a rendelkezésükre. A leghatékonyabb és legkorszerűbb irtószereket alkalmazzuk és időszakosan ismételt kártevő mentesítés megrendelése esetén folyamatos garanciát vállalunk a munkavégzésünkre. A 18/1998 járványügyi rendelet előírásai szerint:

„A csótányok megtelepedésének és elszaporodásának megelőzéséről gondoskodni kell. A vendéglátó-ipari és közétkeztetési egységekben évente legalább két alkalommal irtószeres kezelést kell végezni.”

„A rágcsálók megtelepedésének és elszaporodásának megelőzéséről a vendéglátó-ipari és közétkeztetési egységekben gondoskodni kell és évente legalább két alkalommal rágcsálóirtást kell végezni.”

Az elvégzett munkáról megfelelő dokumentációt készítünk, amellyel bármelyik szakhatóság ellenőrzése esetén igazolható a rendelet betartása. A kártevő mentesítést megrendelheti a telefonszámon vagy kérdezhet, írhat nekünk az e-mail címen.


Könyvtárak, mozik, színházak, előadótermek, konferencia-központok, kultúrházak

Az olyan létesítményekben, ahol folyamatosan, rövid idő alatt, sok ember fordul meg, kikerülhetetlen az egészségügyi kártevők megjelenése. A vendégek, látogatók ruházatukon, cipőjükön keresztül vagy csomagjaikkal észrevétlenül behurcolhatják a kártevőket, amelyek azután ideális életviszonyokat találva igen gyorsan elszaporodhatnak. Ilyen kártevők elsősorban a bolhák és csótányok. amelyekkel szemben a legtöbb ember pszichés undort érez. De nem csak a látványuk vált ki kellemetlen érzetet, hanem ezek a kártevők felelősek számos fertőző betegség terjedéséért is. A bolha, életciklusa alatt 4-500 – szabad szemmel alig látható – petét szór szét környezetébe, legtöbbször a padlózatra vagy a kárpitozott székekre, fotelokra, kanapékra, ahol a számukra megfelelő 18-22 C hőmérsékleten 70-80 % relatív páratartalmon hamar kifejlődnek. Az ellenük való védekezés leghatásosabb módja az irtószeres kezelés, melynek célja a kártevők maradéktalan elpusztítása illetve az elszaporodásuk megakadályozása. A 18/1998 –as számú járványügyi rendelet írja elő az ellenük való védekezés módját és gyakoriságát.

„A bolhák megtelepedésének és elszaporodásának megelőzése érdekében évente legalább két alkalommal irtószeres kezelést kell végezni az olyan nagy forgalmú helyeken, ahol a padló hézagos és a széksorok rögzítettek (pl. mozik, színházak, egyéb szórakozóhelyek, várótermek stb.), valamint a közforgalmú járműveken.”

Cégünk a leghatásosabb eljárásokkal és irtószerekkel dolgozik, amelyek alkalmasak a teljes kártevőmentesség biztosítására. Szolgáltatásainkat megrendelheti a telefonszámon vagy kérdezhet, írhat nekünk az e-mail címen.