csótány

Csótányirtás megrendelése:

Írjon vagy kérdezzen tőlünk:

Csótányok életmódja

A csótányok évszázadok óta hívatlan „lakótársai” az embernek. Az élelmiszerlátogató kártevők családjába tartoznak. Felelősek lehetnek fertőző betegségek terjesztéséért, allergiát okozhatnak ill. undorkeltő pszichés hatást kelthetnek. Földünkön több mint 4000 csótányfaj ismert, de Magyarországon gyakorlatilag két fajuk, a- német csótány (Blattella germanica ) és a konyhai csótány (Blatta orientalis) –van jelen. Nappal szűk repedésekbe, hézagokba húzódva rejtőzködnek. Jellemzően sötétben aktívak, ekkor táplálkoznak, szaporodnak tisztálkodnak. Ilyenkor állandóan táplálék után kutatnak. Bármilyen élelmiszerrel képesek táplálkozni, a papírt, textilt is elfogyasztják sőt még egymás tetemét is felfalják. Járásuk fürge és fordulékony. Melegigényesek, leginkább a 25-30 C hőmérsékletű helyeket kedvelik és sok folyadékot fogyasztanak. Előfordulási helyeik leggyakrabban a konyha, fürdőszoba, kamra vagy ahol elhullott élelmiszert találnak. Nagyobb rovarfertőzöttség esetén a szobákba is megjelenhetnek. A különböző helységek, lakások között a közművezetékek, vízcsövek, faláttörések, repedéseken keresztül közlekednek. Társasházak, lakótelepi lakások között jellemzően függőleges (egymás alatti-feletti lakások ) irányban terjednek.


A csótányirtás módszerei

Profi szakemberek csótányirtásra permetezőszereket, zselészerű géleket, hidegködös módszereket, füstképző szereket illetve a rovarfertőzöttség mértékétől vagy a helyi adottságoktól függően ezek kombinációit alkalmazzák.
Csótányirtás permetezéssel : a falak és a padlózat találkozásánál folyamatos egybefüggő méregmezőt képezünk. Az alkalmazott irtószer hatóanyaga lassan lebomló – mikrokapszulázott – idegméreg. Hatástartóssága : 12- 14 hét.
Fontos : a permetet lehetőleg ne távolítsuk el felmosással vagy letörléssel. A permetléből a víz elpárolog és a hatóanyag tartósan megtapad a felületen.
Csótányirtás gélezéssel : tartós hatású ( 3-6 hónap ) gél pöttyök kihelyezése a konyhában, kamrában, fürdőszobában, vizes helységekben a búvó és közlekedő helyek mentén. ( kritikus pontok: hűtőszekrény hátoldala, tűzhely mögött, konyhaszekrények hátoldala stb. ).
Az alkalmazott gél a gyomorméreg mellett a csótányok számára vonzó illatú, ízletes csalogató anyagot is tartalmaz, ezért több méteres távolságból is mágnesként vonza magához a kártevőket. Az így elpusztult csótányokat a többiek felfalják és ez által ők is mérgeződnek. Ezt nevezik dominó effektusnak.
Csótányirtás hidegköddel : zsúfolt vagy zárt bútorzatú helységekben alkalmazzuk. Speciális hidegköd képző generátorral 20-30 mikron szemcsenagyságú permetet finom köd formájában juttatunk a légtérbe. A köd behatol a csótányok búvóhelyeire és ott kiűző – mérgező kombinált hatást fejt ki.
Kiűzéshez használhatunk kiegészítő módszerként füstképző patronokat, amelyet permetezéssel kombinálva alkalmazunk a hatékonyság fokozása érdekében.


Miért válasszon minket?

  • Kizárólag az Országos Tisztiorvosi Hivatal által engedélyezett irtószereket alkalmazunk, amelyek az emberi szervezetre és a háziállatokra semmilyen veszélyt nem jelentenek. Kizárólag hidegvérű rovarokat pusztítják el.
  • Megrendelésük esetén akár 24 órán belül is a helyszínre érkezünk és elvégezzük a poloska irtást
  • Előzetes időpont egyeztetéssel a nap bármely szakában állunk rendelkezésére, munkaidőn túli vagy hétvégi időpontban is.
  • A vállalási áron kívül Önt semmilyen további költség nem terheli.
  • Munkavégzésünk során igyekszünk a lehető legkevesebb kellemetlenséget okozni Önnek. Otthonában cipővédőt használunk, vigyázunk a tisztaságra.
  • Diszkréten, feliratok nélküli gépkocsival érkezünk , minél kevesebb feltűnést keltve.
  • Szakmailag a legoptimálisabb irtási módszereket alkalmazzuk, felszerelésünk és munkaeszközeink professzionális minőségűek.
  • Minden szükséges szakhatósági és működési engedéllyel rendelkezünk.
  • Az ágyi poloska irtásában nagy gyakorlattal rendelkezünk és szakszerű alapos munkával megszabadítjuk a kellemetlen „hálótársaktól”.

csótány

Csótányirtás megrendelése:

Írjon vagy kérdezzen tőlünk:


Gyakori kérdések a csótányirtással kapcsolatban

Hogyan történik a csótányirtás a gyakorlatban?
Előzetes időpont egyeztetés után megyünk ki a helyszínre. Felmérjük a körülményeket és a rovarfertőzöttség mértékét, kiválasztjuk a szükséges technológiát. Tájékoztatjuk Önöket a kártevő mentesítés menetéről majd elvégezzük a munkát. Elmondjuk a szükséges óvintézkedéseket és szívesen válaszolunk kérdéseikre.

Milyen előzetes felkészülés szükséges a csótányirtás előtt?
Előkészület általában csak a konyhában szükséges. A csomagolatlan élelmiszert tegyük zárt helyre ( dobozba ) A konyhapultot, asztalt pakoljuk el, konyhai eszközöket takarjuk le. Bútorok elmozdítására nincs szükség.

Kell-e ismételni a csótányirtást?
Ideális esetben már egyszeri csótányirtás is lehet eredményes. Ha a rovarfertőzöttség
magas vagy a lakás túlzsúfolt esetleg a higiénés viszonyok nem megfelelőek akkor szükség lehet megismétlésre. Amennyiben biztosra akarunk menni a folyamatos rovar mentességet illetően, akkor erősen javasolt a negyedévente megismételt kezelés. Ebben az esetben garanciát is tudunk vállalni a mentességre.

Hogyan lehet védekezni a csótányok ellen?
Tartson tisztaságot a lakásban, ügyeljen arra, hogy élelmiszer ne szóródjon a földre, szekrény mögé. Használt bútor vagy konyhai elektromos eszközökkel ( mikro-sütő hűtőszekrény stb.) könnyen behurcolható a csótány vagy annak petéje. Üzletből, munkahelyről, nyaralásból is hazahozhatjuk táskában, cipőnkön, ruházatunkon vagy valamilyen csomagolóanyaggal együtt. Jó módszer lehet, ha csótánycsapdát helyez ki néhány kritikus helyre ( vízcsap alá, tűzhely mögé, hűtőszekrény mögé ), így észrevehető a csótány jelenléte még mielőtt elszaporodnának. A legbiztosabb védekezés, ha visszatérően rendel rovarirtást a megelőzés érdekében.

Megelőzhető-e a csótányok elterjedése csótánycsapdával?
A csótánycsapda hasznos eszköz ahhoz, hogy idejében felfedezzük a rovarok jelenlétét a lakásunkban. Ha a kihelyezett csapdában csótányokat találunk, akkor időben tudunk lépni az elszaporodásuk megelőzése érdekében. Ekkor érdemes minél előbb szakember segítségét igénybe venni.

Jelent-e veszélyt a csótányirtás a gyermekeinkre vagy a háziállatainkra?
Kizárólag az Országos Tisztifőorvosi Hivatal által bevizsgált és engedélyezett irtószereket használunk a csótányirtás során. ezek a szerek bizonyítottan hidegvérű rovarokra fejtenek ki biológiai hatást. Szakszerű felhasználás mellett emberekre és háziállatokra nem jelentenek veszélyt. Permetezéses módszer alkalmazása esetén ajánlott a közvetlen élelmiszerrel érintkező eszközök ( tányérok, poharak, evőeszközök stb. ) lemosása vagy előzetes letakarása. Gélezéses kezelés esetén semmilyen teendője nincs.

Rendszeres takarítással megelőzhetem-e a csótányok elszaporodását?
Igen, a lakás folyamatos tisztántartása fontos és hatásos megelőzés lehet. De nem szabad elfelejteni, hogy a rovarok könnyen bekerülhetnek kívülről is a lakásunkba és ez ellen szinte tehetetlenek vagyunk ( behurcolás, “szomszédolás “).

Mennyi idő alatt szaporodik el a csótány a lakásomba?
A csótányok rejtőzködő életmódot folytatnak, főleg éjszaka aktívak ezért, ha csak néhány egyedet látunk, akkor már szinte biztos, hogy a rejtekhelyeken már csapatokba bujkálnak. Az életciklusuk igen rövid így borzasztóan hamar ivarérettek lesznek és petét raknak (hetente egy csótány 40-100 db.-ot ). Így az elszaporodásuk rövid idő alatt robbanásszerű lehet. Jobb, minél előbb lépni az ügyben.

Mi a teendő csótányirtás után.
Csótányirtás után ügyelni kell: a permetezéssel kezelt felületeket ne mossuk le. A permetléből a víz hamar elpárolog és a hatóagyag tartósan megtapad és hosszú ideig hatásos marad ( 12-14 hétig ). A kihelyezett gél pöttyöket se töröljük vagy mossuk le, mert azok hónapokig vonzák és pusztítják el a csótányokat. Ha az utasításokat betartja, akkor tartósan megmarad az irtószerek hatása.

Átterjedhet-e a szomszéd lakásból az én lakásomra a fertőzöttség?
A csótányok tulajdonsága, hogy folyamatosan élelem után kutatnak így mindig mozgásban vannak. Ha bármilyen pici rést vagy repedést találnak a falazaton vagy a közmű vezetékek mentén, akkor könnyen átjuthatnak hozzánk a szomszédból. Ha egy társasház egyik lakásában elszaporodnak a csótányok, akkor szinte biztos, hogy az elterjedésük a többi lakásba csak idő kérdése.

Mennyibe kerül a csótányirtás?
Táblázatunkba megtalálja az adott lakásnagyságnak megfelelő árainkat , mely egyszeri szakszerű, alapos irtószeres kezelést tartalmaz. Megrendelésük esetén a megadott paraméterek alapján megmondjuk a várható költségeket.

Van-e garancia csótányirtásra?
Az elvégzett munka szakszerűségére és a felhasznált irtószerek hatékonyságára tudunk garanciát vállalni. A teljes és tartós/végleges csótánymentesség nem csak rajtunk múlik, az több, más körülménytől is függ. Az irtószerek hatása sem örök, azok idővel lebomlanak és elvesztik hatásukat. Csótánymentességre garanciát csak ciklikusan ismétlődő kezelések után tudunk vállalni.

Az eddigi csótányirtások nem vezettek eredményre. Miért?
Valószínűleg az eddigi irtások nem voltak kellően alaposak. Mivel az irtószerek árai nagyon drágák, előfordul, hogy a “ mesterek “ spórolnak vele egy kicsit így a hatékonyságuk is csökken. Gyanús lehet, ha a vállalási ár irreálisan alacsony. Az egy-két pötty gél kihelyezése még a megelőzéshez is kevés. Továbbá az is lehet, hogy a szomszédos (vagy alsó-felső) lakásból visszafertőződik a mi lakásunk. A csótányok nagyon találékonyak, a legapróbb repedésen vagy csövek mentén visszajutnak hozzánk. Biztosabb a csótányirtás hatékonysága, ha a szomszédos lakásokkal egyszerre történik a kezelés. Ha több lakás tulajdonosa vagy az egész társasház egyszerre rendeli meg a csótányirtást, akkor árkedvezményt is tudunk biztosítani vagy ingyen elvégezzük a közös helységek ( folyosók, lépcsőházak, közös tárolók, pincerekeszek, liftek stb.) csótánymentesítését is.

Mennyire hatásosak az üzletekben kapható csótányirtó szerek?
Az üzletekben kapható és szabadon felhasználható szerek hatóanyag tartalma igen kicsi. Ezekkel tartós hatás csak egy-egy frissen bekerült egyed időben való kezelésével érhető el. Ha a kártevők már elszaporodtak, akkor sokkal hatékonyabb irtószerekre és technológiára van szükség. Az általunk használt irtószerekhez csak szakhatósági engedéllyel rendelkező szakemberek juthatnak hozzá, szigorú feltételek mellett. Ezek hatóanyag tartalma sokszorosa a boltban kaphatóknál.

csótány

Csótányirtás megrendelése:

Írjon vagy kérdezzen tőlünk: