bolha

Bolhairtás megrendelése:

Írjon vagy kérdezzen tőlünk:

A bolha biológiája

Magyarországon közel 50 bolhafaj fordul elő. Többnyire egy-egy állat vérével táplálkoznak, nevük is ennek megfelelő (pl. kutyabolha, macskabolha stb.). Számos olyan bolha van azonban, és ilyen az emberbolha is, mely megszokott gazdáján kívül más állatból, így a sertésből is szív vért. Járványügyi jelentősége ezeknek a többgazdás bolháknak, elsősorban a trópusi patkánybolhának (Xenopsylla cheopis) van.
A különféle bolhák felismerése hasonlóságuk miatt igen nehéz. Egyes bolhafajok a fejükön, illetve torukon levő durva fogakból álló, ún. fésűszerv elhelyezkedése alapján különböztethetők meg.2-4 mm hosszú, fényes testű, sötétvörös, gesztenyebarna színű, lapos, szárnyatlan rovar. Lábai erős karmokban végződnek, hátsó lábpárjával akár 5-10 cm magasra és 10-30 cm távolságra is ugrani képes. Fején és torán fésűszerv nincs. Teste a vérszíváshoz alkalmazkodott, szőrzete hátrafelé irányul, kiálló részek nincsenek rajta, tehát alakja igen alkalmas a szőrben, ruházatban való gyors előre-haladásra és tartózkodásra.
Teljes átalakulással fejlődik. A nőstény szabad szemmel alig látható petéit (egy-két éves élettartama során 4-500 db-ot) válogatás nélkül elhullatja, a földre ejti, amelyek ragadós felszínük miatt a padozat porába kerülnek. A petéből kikelő szőrös testű, szem nélküli, hernyószerűen haladó lárvák a por, a szemét szerves anyagában fejlődnek és azzal táplálkoznak. Különösen ott fejlődnek jól, ahol a bolhaürülékkel együtt vér is kerül a szemétbe. Fejlődési idejük a hőmérséklettől és a relatív páratartalomtól függően nyári melegben 30-45 nap, télen azonban 6 hónap is lehet. Három vedlés után a lárvák bebábozódnak, majd a bábból a kifejlett rovar rendszerint a lépések hangjára, dobbanásra ugrik ki és azonnal a vért adó gazdára igyekszik felkapaszkodni.
Melegben igen élénk, hidegben szinte mozdulatlan. Fénykerülő, a sima felszínen szalad és ugrál, ugrással menekül és így éri el áldozatát is. Az imágó kizárólag vérrel táplálkozik. A vérrel pazarol, mielőtt megtölti gyomrát és beleit egész bélrendszerét átmossa, mindaddig, amíg végbelén a friss vért ki nem fecskendezi. Ezért bolhacsípés után a fehér neműn friss vérfoltok találhatók. A vérszívásban elég könnyen megzavarható, ezért amíg egyszer teleszívja magát, több helyen is beszúr. Vérszívása 1 perctől 2,5 óráig is eltarthat. Többnyire a lágyék- és deréktájon szív vért. Jóllakás után a gazdát elhagyja és védett, sötét helyen (pl. ágynemű között, levetett ruhában, kárpitozott bútorok mögött, padlózaton stb.) tartózkodik. Táplálék nélkül 1-3 hónapig képes élni. Üres épületben hosszú ideig vár a táplálékforrás visszaérkezésére. Különösen kedvezőek számára a rögzített pad- és széksorok közötti nehezen takarítható hézagok, így a színházak, mozik és járművek, valamint a nyirkos, földes szobák padlója, a tantermek dobogó alatti területei.
Elsősorban passzív úton terjed. Az erősen elbolhásodott helyről a felkapaszkodott bolhát az ember viszi magával, majd a bolha leugrik, petét rak és elszaporodik. Egyik emberről a másikra alkalmanként át is ugorhat, sőt egyik helyiségből a másikba át is vándorol. Hosszabb ideig, több hónapig takarítatlan lakásban, ólban, istállóban található szerves anyagban hihetetlen mértékben elszaporodhat. A házi állatok is szerepet játszhatnak terjesztésében.


A bolhák elleni védekezés módszerei

A bolhák elleni védekezés célja: maradéktalan elpusztításuk, adott terület bolhamentességének elérése, amely a lárvák és az imágók (kifejlett rovarok) egy időben történő elölésével biztosítható. Kártevőirtó szakemberek a bolha irtásra teljes felületkezeléses permetezést, hidegköd képzéses légtértelítést vagy füstképzést valamint porozószeres kezelést alkalmaznak. A lárvák elölése a padozat forró vizes felsúrolásával, valamint szakemberek által kivitelezett permetezéssel érhető el. A kezelés előtt alapos takarítást kell végezni, az összegyűjtött szemetet és hulladékot el kell égetni. Az imágók irtására különösen a porozás alkalmas. A porozószerekkel a textília (pl. ruházat, ágynemű) és a kárpitozott bútor kezelhető. Egyes porozószerek állatkezelésre is alkalmasak. Szakemberek permetezést és füstképzést végezhetnek. Az imágó- és lárvairtást a háziállatok tartózkodási helyén is el kell végezni. A bolhák elterjedésének megelőzése érdekében legfontosabb a tisztaság. A helyiségek rendszeres takarítása, a padló hézagmentes kiképzése, a háziállatok tartózkodási helyeinek tisztán tartása, a szőnyegek, matracok portalanítása, porszívózása, az alom rendszeres cseréje, a bolhalárvák fejlődését akadályozza meg. Mivel az eltávolított szemétben a lárvák továbbfejlődhetnek, ezért azt meg kell semmisíteni, amelyre az égetés a leghatékonyabb módszer. Elszaporodásuk kivédésére elsősorban a permetezés és a porozás alkalmas. A permetezés során általunk felhasznált bolhairtó koncentrátum nemcsak kiűzi, taglózza és irtja a kifejlett bolhákat, de az irtószerben rovarfejlődés-gátló hatóanyag megszakítja a bolhák életciklusát azzal, hogy megakadályozza azok kifejlett egyedekké való átalakulását.


Miért válasszon minket?

  • Kizárólag az Országos Tisztiorvosi Hivatal által engedélyezett irtószereket alkalmazunk, amelyek az emberi szervezetre és a háziállatokra semmilyen   veszélyt nem jelentenek. Kizárólag a hidegvérű kártevőket pusztítják el.
  • Megrendelésük esetén akár 24 órán belül is a helyszínre érkezünk és elvégezzük a bolhairtás.
  • Előzetes időpont egyeztetéssel a nap bármely szakában állunk rendelkezésére, munkaidőn túli vagy hétvégi időpontban is.
  • A vállalási áron kívül Önt semmilyen további költség nem terheli.
  • Munkavégzésünk során igyekszünk a lehető legkevesebb kellemetlenséget okozni Önnek. Otthonában, lakótérben végzett bolhairtás esetén cipővédőt használunk, vigyázunk a tisztaságra.
  • Diszkréten, feliratok nélküli gépkocsival érkezünk , minél kevesebb feltűnést keltve.
  • Szakmailag a legoptimálisabb irtási módszereket alkalmazzuk, felszerelésünk és munkaeszközeink professzionális minőségűek.
  • Minden szükséges szakhatósági és működési engedéllyel rendelkezünk.
  • A bolha irtásában nagy gyakorlattal rendelkezünk és szakszerű alapos munkával megszabadítjuk a kellemetlen „lakótársaktól”.

bolha

Bolhairtás megrendelése:

Írjon vagy kérdezzen tőlünk:


Gyakori kérdések a bolhairtással kapcsolatban

A kártevőirtó szakemberek által használt irtószerek emberekre és háziállatokra is veszélyesek?”
Napjainkban már a legmodernebb irtószerek állnak rendelkezésünkre, amelyek kizárólag a hidegvérű rovarokra nézve erősen mérgező hatásúak, emberekre és háziállatokra nézve azonban nem jelentenek veszélyt. Természetesen el kell kerülni az irtószer szembe jutását és lenyelését. Ennek kockázata azonban nagyon csekély.

Terjesztenek valamilyen betegséget a bolhák?
Sajnos igen. Az emberbolha és a kutyabolha az galandféreg köztigazdája, amely elsősorban a kutya élősködője, időnként azonban emberben is megtelepedhet. A bolhák emellett szerepet játszhatnak a szalmonella terjesztésében is. Legnagyobb közegészségügyi jelentősége a trópusi patkánybolhának van, amely a pestis terjesztésében kiemelkedő szereppel rendelkezik. Ez utóbbi faj Magyarországon nem fordul elő.

Az üzletekben kapható háztartási irtószerek mennyire hatásosak? Kiirtható velük egyáltalán a bolha?
Amennyiben a bolhák már elszaporodtak a lakásban, a háztartási irtószerek nem fognak kellő segítséget nyújtani, szükség van a szakember segítségére. Az említett módszerek (permetezés, ködképzés) kombinációjával rendszerint már egy kezelés elegendő a teljes kiirtásukhoz.

Az irtószerek a bolhák petéit is elpusztítják?
A peték ellenállóbbak az irtószerekkel szemben, mint a kifejlett alakok. Az általunk használt irtószerek azonban – szemben a boltokban kapható háztartási irtószerekkel – tartós hatással rendelkeznek, így a peterakást követően 2-12 napon belül kikelő lárvák a már korábban kijuttatott, de még mindig hatékony méregmezővel találkoznak. Ezzel magyarázható, hogy általában egy kezelés is elegendő a probléma megoldásához (a kezelést követő 2 héten át azonban nem szabad vizes felmosást végezni a kezelt felületeken).

Mi a teendőm bolhairtás előtt?
Alapos takarítással, porszívózással a vegyszeres kezelés hatékonyságát fokozhatjuk. Munkánk során a helységek teljes alapterületét és a falazat alsó harmadát és a kárpitozott bútorokat kezeljük permetezőszerrel. Fontos a zsúfoltság megszüntetése és a hozzáférés biztosítása.

Mit kell tennem a bolhairtás után?
A kezelt felületeket nem szabad felmosni, letörölni. A permetléből a víz elpárolog a hatóanyag tartósan megtapad és a petékből később kikelő egyedeket is elpusztítja. A permetezőszer száradás után nem hagy foltot és nincs kellemetlen szaga. Háziállatokat (kutya, cica) bolhairtás után csak alapos, az állatoknál használható irtószeres kezelés (pl. becsepegtetős szerek) végzése után engedjük vissza. Nagyarányú fertőzöttség esetén a légtér kezelésére ( füst vagy hidegköd) is szükség lehet, ekkor néhány órára el kell hagyni a helységet majd utána alapos szellőztetést kell végezni.

bolha

Bolhairtás megrendelése:

Írjon vagy kérdezzen tőlünk: